Andragógus, munka-és pályaválasztási tanácsadó. A Szent István Egyetemen szereztem a diplomámat, amit ma már Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetemnek (MATE) hívnak.
Az andragógus – röviden – a felnőttek képzésével foglalkozó szakember. Én hozzá szoktam tenni, hogy „digitális andragógus” vagyok, mert úgy érzem, hogy a 21. században a digitális világban való eligazodás nagyon fontos készség, és ezt tanítom, ahol csak tudom.
A Diverzitás Alapítványnál 2020. októbere óta dolgozom, de önkéntesként már régóta követem az itt zajló tevékenységet, legyen az közösségi kerti munka vagy online szövegírás.
Szaktudásomat tanácsadóként ki tudom egészíteni a korábbi tapasztalataimmal, vagyis:
újságírói (kommunikációs), (OKJ újságíró)
informatikai (OKJ rendszerinformatikus)
és egészségügyi végzettségeim és gyakorlatom is van.(OKJ felnőtt szakápoló)
Magánéletemben öt gyermek boldog édesanyja vagyok, négy fiatal felnőtt tanulását és pályakezdését követtem és követem szülőként, és egy tizenéves pályára állását tudom még kísérni szülőként, ami számomra fontos tanulási és megosztható tudást adó folyamat.
Munkát keresőknek:
Munkám során az ember van a középpontban, ügyfeleim számára az önismeretük, saját képességeik megismerése és továbbfejlesztése az egyik része a tevékenységemnek. Emellett a munkaerőpiac megismertetése, az álláskeresés folyamatának gyakorlása az, amit átadok az állást kereső ügyfeleknek. Mivel a 2020 márciusa óta az online térbe helyeződött át a legtöbb tevékenység, ezért mi is kialakítottunk a munkameneteinket az internet segítségével.
A programunkba való ingyenes jelentkezés, a kapcsolattartási lehetőségek és az online álláskeresési workshopjaink mind azt szolgálják, hogy -a jelen helyzetben- személyes kontaktus nélkül, de mégis a lehető legtöbb emberi odafigyeléssel és együttérzéssel tudjunk dolgozni az ügyfeleinkkel.
Munkaadók számára nyújtott szolgáltatásunk körében az (online) támogató, naprakész tudásmegosztó Meetup-ok, szervezését végezzük. Mindemellett segítek a munkaadók ajánlatainak felkutatásában, az alapos és testreszabott munkaerő-toborzásban, előszűrésben és a munkaerők felkészítésben az álláskeresésre, a munkaadók igényének megfelelően.
Szaktudásomat folyamatosan bővítem, hogy ügyfeleimnek minél jobban tudjak segíteni. Nemrég szereztem az tervezői gondolkodás (Design Thinking) végzettséget a Moholy -Nagy Művészeti Egyetem (MOME) és a Google képzésein.
Jelenleg egy online kurzuson viselkedéstervezést (gamifikációt , játékosítát) tanulok (Kollektíva Akadémia) és az „Álláskeresés a LinkedIn-en” képzést végzem, a CV Shark- keretében.
Csapó Beatrix Eredetileg természettudományos végzettséget szereztem az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, biológus, majd angol szakfordító szakon. Pályám elején dolgoztam kutatóként, majd környezetvédő civil szervezeteknél. A gyermekvállalást követően fordult az érdeklődésem a humán terület felé, 2005 óta dolgozom munkaerő-piaci, esélyegyenlőségi területen, amelyet a Regina Alapítványnál kezdtem, majd a GAK Nonprofit Közhasznú Kft-nél folytattam. 2010 – 2012 között mentálhigiénét tanultam a Károli Gáspár Református Egyetemen, ahol elméletben és gyakorlatban is elsajátítottam a segítő munka alapjait és a Rogers féle segítő beszélgetés módszertanát. Az egyéni és csoportos tanácsadás mellett hazai foglalkoztatási és nemzetközi képzésfejlesztési projektekben dolgoztam. Részt vettem a Gödöllői Kistérségi Foglalkoztatási Partnerség előkészítésében és működtetésében, amelynek a mai napig paktum menedzsere vagyok. Ennek keretében számos gödöllői és környéki munkaadóval, szociális és oktatási intézménnyel, civil szervezettel alakítottunk ki együttműködést, amelyre a napi munkám során is gyakran támaszkodom. 2017 óta dolgozom a Diverzitás Alapítványnál, ahol az álláskeresők támogatását az Incorpora Program keretében végzem. Tanácsadási munkám során fontosnak tartom az egyénre szabott folyamatot, valamint a folyamatos tanulás, fejlődés képességének erősítését. Kapcsolat: E-mail: csapo.beatrix@diverzitasalapitvany.hu Telefon: +36 70 701 8859
A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.