Terápiás kertművelés képzés

Célunk a kertterápia elterjesztése Magyarországon és Romániában.

Célunk a kertterápia elterjesztése Európában.

A képzés célja, hogy a résztvevők a terápiás kertművelést, mint a szakmájukat támogató eszközt ismerjék meg, és segítségével a gondjukra bízott személyeket terápiás kertművelés foglalkozásokba vonják be. A terápiás kertművelés egy kutatásokkal alátámasztott, hatékony kiegészítő terápiás módszer, amely a kertészeti aktivitást alkalmazza a benne résztvevők fizikai, mentális és szociális egészségének megőrzésére vagy javítására.

Kiknek ajánljuk a képzést?
Olyan egészségügyi, szociális és pedagógiai szakemberek (pl. ápoló, szociális munkás, ergoterapeuta, pszichológus, gyógypedagógus stb.) jelentkezését várjuk, akik sérülékeny célcsoportokkal dolgoznak, és a tanultakat a mindennapi munkájuk során tudják majd hasznosítani. Emellett várjuk tájépítészek és olyan gazdálkodók/mezőgazdasági szakemberek jelentkezését is, akik szeretnék tevékenységüket terápiás kertműveléssel kiegészíteni.

„A terápiás kertművelés képzés olyan élményalapú és szemléletformáló tanulási folyamat, amely egyszerre fejleszti a szakmai tudást és a természethez való kapcsolódást. A résztvevők megtapasztalják, hogy hogyan válik a kert a gyógyulás, a stresszcsökkentés és a közösségépítés helyszínévé, miközben gyakorlati eszközöket kapnak ahhoz, hogy saját intézményükben is hatékony, bizonyítékon alapuló programokat valósítsanak meg. A képzés különösen értékes mindazok számára, akik szeretnék segíteni, támogatni a kórház betegeinek, dolgozóinak jóllétét egy fenntartható, emberközeli módszerrel.”
Ápolási igazgató, pszichiátriai kórház – korábbi képzés résztvevő

„A képzés átfogó és gyakorlatorientált ismereteket nyújt a kertterápia területén. Kiváló lehetőség mindazoknak, akik szeretnék a természet erejét a fejlesztő vagy segítő munkájukban tudatosan alkalmazni. A tanultakat számos területen hasznosítani lehet – oktatásban, szociális munkában, rehabilitációban is. Mindenkinek ajánlom, aki hisz abban, hogy a növények gondozása gyógyító erejű – testnek és léleknek egyaránt.”
Gyógypedagógus – korábbi képzés résztvevő

Részletek:

A képzés időtartama és képzési napjai:
120 óra (melyből 40 óra e-learning), 2026. március 13.  és 2026. július 11. között, pénteki és szombati napokon, 9.00-16.30 között.
Oktatók: a MATE (Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem) és az ELTE BGGYK (ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar) oktatói és a Diverzitás Alapítvány szakmai munkatársai.

A 2026-os képzési napok és a tematika ITT tekinthetők meg.

 A résztvevők száma minimum 15, maximum 18 fő.

A képzés díja bruttó 260.000 Ft (a Diverzitás Alapítvány áfa státusza alanyi adómentes), egy vagy két részletben (130.000 – 130.000 Ft). Legfeljebb két részletben fizethető a képzési díj. Az első részlet (130 000 Ft)  fizetési határideje 2026. február 20., a  második részlet (130 000 Ft) befizetési határideje 2026. Április 20. A fizetés átutalással lehetséges, amelyhez díjbekérőt küldünk az átutaláshoz szükséges adatokkal a jelentkezőknek.

Jelentkezési határidő 2026. február 15. 20.00.

A nagy érdeklődésre való tekintettel a jelentkezéseket érkezési sorrendben fogadjuk be. 

Amennyiben a jelentkezők száma eléri a 18 főt, a további jelentkezők várólistára kerülnek.

A képzés elvégzése, valamint a zárófeladat teljesítése után (projektfeladat és prezentáció) tanúsítványt ad a Diverzitás Alapítvány.

JELENTKEZÉS ITT

A képzés háttere:
A Terápiás kertművelés képzés Hortus Medicus Erasmus+ projekt keretében jött létre. A konzorciumi partnerek célja a terápiás kertművelés m
egismertetése és elterjesztése hazánkban és Romániában, valamint népszerűsítése Európa-szerte, ezért a projekt erdélyi, olasz, osztrák és magyar résztvevői egy közös képzési tematika, e-learning tartalom és kézikönyv létrehozásán dolgoztak együtt a terápiás kertművelés témakörében.

2024-ben próbaképzéseket szerveztünk a terápiás kertművelés témakörében Erdélyben és Magyarországon. A Hortus Medicus projekt 2025. februárjában zárult, a létrejött képzési programot szeretnénk továbbvinni, ezért célunk 2025-ös képzés után további képzések megszervezése 2026-ban is.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás