Keretbe foglalhatják – vagyis inkább dobálhatják – a konyhai és a zöld hulladékot a Kazinczyn
lakók, hiszen augusztus végén átadásra került városunk újabb közösségi komposztálója.
Több mint egy éve a Paál László közben és környékén élőknél állítottunk fel egyet, mely
mára már „termőre” is fordult. Bőven jut a komposztból a köré telepített növényeknek és
lakásokban, teraszokon csücsülő cserepes társaiknak is.
Hármas összefogással – a Dombvidék Kosárközösséggel és az ÖKOPiknik Gödöllő
csapatával – sikerült a hivatalos utat végig járni és egy kisebb, piknik hangulatú eseménnyel
felavatni az új komposztálót. Szerencsés a helyszín, mert az egy éve ezen a helyen működő
kosárközösség tagjai a kinevezett felelős mellett is aktívan tudják majd felügyelni a megfelelő
használatot, kiválogatni a nem odavaló dolgokat, ezzel segítve, hogy a legjobban
működhessen.
Sokszínű programokat szerveztünk, többek között a kosárközösség beszállítói kóstolóval
egybekötött minipiacot tartottak, kerekasztal beszélgetés folyt alapítványunk vezetőjének,
Csapó Beatrixnak a mentorálásával, melyen a helyi képviselő Győrfi Beáta, Újpest
alpolgármestere Perneczky László és a Dombvidék Kosárközösség elnöke Mező Fruzsina
vett részt és az ÖKOMatával is lehetett tudást tesztelni.
Jövőre folytatódik tovább a komposztáló- és közösségépítés, már többen is jelezték, hogy
szeretnének a lakóhelyük közelében ily módon megszabadulni a konyhai hulladékoktól.
A rendezvény a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával kerül megrendezésre.